
A harcsa (Silurus glanis), más néven európai harcsa vagy lesőharcsa, vizeink legnagyobb édesvízi hala és a hazai vízi világ koronázatlan királya. Széles, lapított feje, pikkelytelen, vastag nyálkaréteggel borított izmos teste és hosszú bajuszszálai vannak, amelyek kiváló tapintó- és szaglásszervként szolgálnak. Megfelelő körülmények között a trófeás példányok hossza meghaladhatja a 2 métert, súlyuk pedig elérheti a 100–150 kg-ot is.
Mint csúcsragadozó, a harcsa az édesvízi tápláléklánc legtetején foglal helyet. Étrendje rendkívül változatos: nagy méretű halak, békák, rákok, vízimadarak és kisebb emlősök. Érzékeny oldalvonal-rendszerével és bajuszaival a vaksötétben és a legzavarosabb vízben is tökéletesen tájékozódik. Egyaránt vadászik lesből támadva és a felségterületén járőrözve, zsákmányát pedig hatalmas vákuumot képezve szippantja be.
A harcsa kifejezetten melegkedvelő hal, legintenzívebb táplálkozási időszaka 18–28 °C közötti vízhőmérsékletre esik. Kifejezetten éjszakai ragadozó: a legaktívabb kapásokra a meleg nyári éjszakákon, valamint a hirtelen légnyomásesést hozó nyári zivatarok előtt lehet számítani. Az őszi lehűlések beálltával a mély gödrökbe vonul vissza, ahol téli vermelő állapotba kerül.
A harcsa a nagy folyók és tavak legmélyebb, legszakadékosabb részeit kedveli. Menedékként mély folyómedri gödröket, alámosott partoldalakat, vízbe dőlt fákat, tuskósokat és tavi akadókat választ. A nagy trófeás harcsák szigorúan magányos életet élnek: a legjobb leshelyeket elfoglalják, és agresszívan megvédik területüket a kisebb fajtársakkal szemben.
A harcsahorgászat kompromisszumot nem tűrő, extrém teherbírású felszerelést igényel:
Egy óriási harcsa horogra kerítése és fárasztása az emberi fizikum és a felszerelés végső tesztje: